Farsangi mulatság zeneiskolánkban
2018. 11. 13.

A Vasvári Hírmondóban 2018. márciusában megjelent publikáció, zeneiskolánk első farsangi hangversenyéről.

Egy írógép, pár smirgli, az Operaház Fantomja és még sokan mások

Egy farsangi hangverseny margójára

2018. február 23-án került sor 18.00 órától a tiszavasvári Hankó László Alapfokú Művészeti Iskola farsangi hangversenyére a helyi Találkozások Háza nagytermében, melyet álarcos, össznépi „dorbézolás” követett. „Ilyen még nem volt” – hirdette a hangversenyt beharangozó plakát. Lesz még?

Zene és színpadiasság. Ezt a koncepciót követte már a hangverseny nyitószáma is, színészi kellékekkel és decens színpadi játékkal egybekötve: az operaház fantomja (Vasko Szabolcs) szerepébe bújt alak a közönség felől érkezik a pódiumra, leveti köpenyét, maszkját a zongorára teszi, szerepe mégis csak az eljátszott zeneművel válik egésszé.

Önfeledt zenélés és humor. A zeneműveket felvezető jelenetekben a tanárok is megcsillogtatták színészi vénájukat. Leroy Anderson Symphony for Typewriter (Az írógép) című művét a világ ismert koncerttermeiben is játsszák. A művet anticipáló jelenet ezúttal annyiban változott, hogy hivatalnokok helyett az iskolai technikai személyzet veszi kezébe az irányítást, szimfonikusok helyett pedig a zongora. A takarítónők (Kotroczóné Derecskei Andrea és Karászi Ágnes) addig portalanítják a zongorát, amíg rá nem jönnek, hogy játszani is lehet rajta. Az igazi banzáj azonban a féleszű gondnok (Nagy Dániel) felbukkanásával indul be igazán, amikor egy írógép csattogó és csengő hangjával játszadozva becsatlakozik a bolondos zongoraduóba, hogy az komplett zeneművé alakuljon.

Anderson másik műve, a Sandpaper Ballet is porondra került az este (Balogh Panna, Balogh Dóra, Szabó Katerina, Kotroczóné Derecskei Andrea előadásában), melyben a zeneszerző a csiszolópapírt (smirglit) quasi hangszerként használ. A huszadik századi populáris amerikai zeneszerző „zenés bohózatainak” előadása sajátos atmoszférát teremtett, mely különlegesség bármilyen színpadon.

 

 

Érdekes szerepek és igényes jelmezek. Természetesen nem hagyhatjuk szó nélkül a többi produkciót sem. Mindegyik egy narrátor által felolvasott prózai szöveggel bevezetett rövid, színpadias jelenettel társult. Igényes jelmezekben jelen volt a Rózsaszín párduc felügyelőjével (Balogh Emese és Kotroczó Roland) egy zongorán, négy kézzel, 88 billentyűn a Rózsaszín párduc híres főcímdalával. Fuvolistáink (Gémes Gréta, Dancs Henrietta, Bartha Viktória) tütüben Csajkovszkij Kis hattyúk táncát „táncolták”, a testvérpáros Kelly Patrick és Kelly Gordon Vivaldi híres Tél című concerto grossojának Largo tételét adta elő, Molnár Levente trombitán idézte meg a velencei karneváli hangulatot, megjelent Carmen (Nagy Gréta) Bizet híres operaalakja Habanerát játszott fuvolán. A táncos mulatság jegyében Erdődi Eszter és Erdődi Enikő izraeli táncot „járt”. A Zenés Jelenetek a Dzsungel könyvéből c. összeállítás megálmodója Kotroczóné Derecskei Andrea növendékeivel közösen kalauzolt bennünket a dzsungelben felcseperedő Maugli és állatbarátainak világában. (Sándor Hanna Barbara, Pethe Cintia, Szabó Lili, Nagy Levente, Budai Zsófia)

A hangverseny fináléjában fellépő énekkar a riói karnevál színes világát elevenítette meg. A jelmezes forgatagban helyet kapott a tánc és ének egyaránt, amely a „végjátéknak” improvizációs jelleget kölcsönzött. A énekkari tagok a Hankó László Zenei Alapítvány jóvoltából most először jelentek meg pódiumon egyforma pólóban. Említésre méltó még a nagyobb gyereklétszámot megmozgató formáció, a Kinder névre hallgató fúvószenekarunk, mely iskolánk legkisebb fúvósaiból alakult. Tagjainak szorgalmát és elszántságát tükrözte, hogy az alig egy hónapja együtt zenélő növendékek színpadképesek lettek erre az estére.

A színvonalas farsangi rendezvényt a szülők meglepetés-produkciója zárta, akik macskáknak és kutyának álcázva erre az estére kis kórusba tömörülve énekeltek. Egy szóval izgalmas estének lehettünk szem- és fültanúi. „Ilyen még nem volt.” Lesz még? A kérdés. Kell még. A válasz.

V.Sz.

 

© 2018-2019 www.hlzene.hu | Adatkezelési tájékoztató
powered byForweb - Webáruház készítés